My favorites - Állatszálló! :)
Hírek

Happy ending

2015.08.09. 13:04, Gazdi
Talán végleg, talán nem...

Sziasztok! Többször is átgondoltam, fontolóra vettem és a válasz mindig ugyanaz maradt: igen, be kell, hogy zárjam a My favorites kapuit 3 hosszú év után, lehet, hogy véglegesen, az is lehet, hogy még egyszer kedvet kapok, és időm is több lesz és akkor majd megint kinyitok, de nem ezt tartom a legesélyesebbnek. Szerettem a gp-t, szerettem az oldalam, a látogatóknak szívesen írtam cikkeket, amíg úgy gondoltam, hogy érdekel bárkit is, ha 1 akkor 1, ha 2 akkor 2 embert, de már a látogatók igen csak megfogyadkoztak, és ettől a kedvem is igazán elment. Nagyon meleg van, nyakunkon az új tanév, amit én már nagyon várok, és tudom, hogy hülyeség lenne azt mondani, hogy majd hétvégén kerítek a lapra is időt, mert már a maradék kedvem is elszállt a szerkesztéstől. Pár hónapja a másik lapomat bezártam, de akkor még úgy gondoltam, hogy erre csak tudok figyelni. De nem. Sajnos ennyi év után a gportálon rá kellett jönnöm, hogy már nem vagyunk ugyanaz a csapat, ugyanaz a lelkesedő szerkesztői bagázs, hanem csak azokat a lapokat látogatják szívesen, akiknek alapból is nagy a látogatottságuk. A facebook oldalam és ez az oldalam is megmarad, a cseréket fent hagyom, aki akar levehet. Néha fel fogok azért nézni, ezért a chaten elérhető vagyok, ha írtok vissza fogok jelezni. Remélem még találkozunk, sziasztok! :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Térkép
http://25.media.tumblr.com/tumblr_m61ifhz91i1qhy6c9o7_400.gif

 
Mi ez?

Üdvözlehelletem! Az oldal ahová most tévedtét az állataimról szól. Macskaországban 4 cicám él és virul :) Mio, Mao, Pimpy és Kesztyűcske. Kutyafalvában 2 lakos van. Tappancs és Rommel. Ki-városban azok a lakosok élnek, akiknek nem én vagyok a gazdija, de közel állnak hozzám :) A képtárban és a médiában a régi fényképeket és videókat találjátok. Az újakat FACEBOOK és YOUTUBE oldalamon találjátok. A temetőben megemlékezünk azokról az állataimról akik már nem lehet közöttünk :( Rágcsáliában egy tengerimalac lakik, Röfi. Deguúton egykor egy gyönyörű degupár lakott Jázmin és Aladdin, de ők már nem lehetnek itt. A vicces képekben pedig szerkesztett képeket találtok :) A hírekben találhatóak a napi hírek!! :) Jó szórakozást!

   

 

 
Csacsogda
 
Mijáóóó!! Ezek itt a chatszabályok kedves idetévedt látogató! Ha megjegyzést teszel az oldalról, akkor azt kultúráltan mond el! Ha valami nem tetszik elmondhatod, de mivel ez nem olyan oldal, hogy fogadok ,,nem tetszik!" beszólásokat ezért felesleges :) Ennyi lenne csupán a mondanivalóm. A ropogtatnivalókban mindig van/lesz hely. Jó csacsogást! ;) Illetve, ne légy csupasz, válassz magadnak arcot ^^ ITT


 
 
 
 
 
 
 

 
 

 
 
Jutalomfalatok

 

Ropogtatnivalók
Indulás: 2012-07-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77