Garfield, gyere haza! :'(2014.06.20. 14:24, ★Gazdi★
Képek...
Mint a címből is kivehető, Garfieldnak még mindig nyoma sincs, és szerintem már nem is lesz, de azért reménykedek... Ha vasárnapig nem kerül elő, azt hiszem kiírom a menüjébe, hogy eltűnt, és a temetőbe is kiteszem ha ebbe a hónapba már nem jön haza. :( szerencsére van jó hír is, tegnap vettem Rominak és Tappynak bolhanyakörvet és szerencsére rájuk is került, bár szegény Tappy kiskora óta fél a póráztól, nyakörvtől meg ilyenektől, és most is teljes sokkba került, hogy rákerült. De majd megszokja. Hoztam 2 képet Rommelről, 1-et Tappyról, és nagy szerencsémre ma még a malacom Röfi is fotogén volt, úgyhogy 2 kép erejéig ő is modellkedett egy kicsit. Talán még lesz friss ha átmegyek mamához és előjönnek a cicák. További jó hír pedig, hogy a facebookos oldalam elérte a 100 lájkolót, sőt már túl is haladta egy picivel, és ennek nagyon örülök! :) És jelentkeztem egy versenyre is, amit majd később kiteszek, az a baj, hogy közönségdíjas szerintem, és én amikor a szavazás lenne, nem leszek itthon, mert táborozni leszek, így nem bírom majd toborozni a népet. És tudjuk mi a lényeg ezeknél a szavazásoknál, hogy kinek mennyi ismerőse van... :/ Most itt egy kis ízelítő Röfivel, és a többi kép erre kattintva található :))

Rossz hír....2014.06.16. 16:53, ★Gazdi★
:'(
Emlékeztek mikor azt írtam, hogy Garfield eltűnt? Azóta se került elő. Ha a jövőhét után sem jön vissza, akkor azt hiszem feladhatom a reményt, hogy valaha is látom még. Miért?!! Tefnut is így hagyott itt engem!! Bár van különbség, hisz Garfield mégis csak öregebb, és az utóbbi időben már elég leépült szegény, látszott rajta, hogy utolérte a kor. És talán jobb, hogy nem kellett látnom, ahogy meghal. Talán megérezték, hogy közeleg a vég, és inkább egyedül akartak lenni az utolsó percekben? Gondolni sem akarok ilyenre. Talán fáj az igazság, de még mindig jobb azt hinni, hogy békésen él valahol máshol, bár tudom ez nem így van. Szeretném, ha újra láthatnám! Tegnap készítettem 2 képet Rommelről, ma pedig 4-et Cézárról, mert lent voltunk tesóm keresztapjánál. Most ezt osztanám meg veletek :) Itt egy kis ízelítő. Már csak 4 lájk kell és megvan a 100! :)

Néhány képecske :)2014.06.14. 21:14, ★Gazdi★
Póráz & nyakörv
Sziasztok! Ma csak 3 képet tudtam hozni sajnos, mert olyan meleg volt megint, hogy minden kedvencem elbújt inkább, és a fényviszonyok sem igazán nekem kedveztek :S Tegnap megtaláltam Romi régi nyakörvét és pórázát, és gyakoroltunk sétálni egy kicsit, de egyenlőre csak a kertben, mert már rég nem sétáltunk, és nincs nagyon hozzászokva. Először nagyon félt tőle, és az istenért se tudtuk volna ráerőszakolni, aztán egyszer csak magától odajött és belebújt. Amint rátettem a pórázt, már harapdosott is és nem nagyon tűrte magán, úgyhogy inkább mindent levettem róla, nehogy beakadjon valamibe. Holnap még gyakorolok vele, remélem lesz több kép is. Már csak 6 lájk kéne a 100-hoz!! Segítsetek! Itt egy részlet a mai kis frissből, erre kattintva pedig a többit is megtekinthetitek!

Nyakunkon a vakáció!2014.06.11. 17:58, ★Gazdi★
Utolsó napok!
Végre itt vannak az utolsó napok. Mindjárt itt a vakáció! Én már csak holnap megyek, és vége a tanévnek! Ezért is talán több frisset tudok majd hozni! Ma csak néhány képet csináltam Egérfogóról, Tappyról és Romiról! :) Így is ezt nagyon nehézkésen tette közzé a facebook nem tudom mi van vele mostanában, nagyon akad, lehet az gépünk hibája. Itt van egy kis ízelítő, erre kattintva pedig az összes képet megtekinthetitek! És ne felejtsétek el lájkolni is, hisz már csak 7 lájk kell a 100-hoz. Nagyon örülnék ha meglenne :)

Malac-kaland2014.06.09. 09:12, ★Gazdi★
Ilyet mégegyszer nem élnék át, semmi pénzért!
Tegnap az az ötletem támadt, hogy vigyük ki a malacot a kertbe, hagy legelésszen egy kicsit. Azért mégis kéne valami, ami biztosítja, hogy el ne szökjön. Mondtam, hogy tegyünk rá valamit, de végülis, azt mondták hülyeség vigyük csak úgy ki. Kivittük egy dobozba, kiengedtem, erre épp, hogy megfoghattam volna már szaladt is el, és átbújt a szomszéd kerítésén. Szerencsére a szomszéd volt olyan kedves, hogy beengedett a kertjükbe, és segített is nekünk keresgélni. Fenyők borították a kerítés mentét, tehát elég nehéz és fájdalmas volt onnan valahogy is kicserkészni. Nem is láttuk, így minden reményemet elvesztettem az iránt, hogy Röfit viszont láthatom. Aztán aki segített nekünk, ő vette észre, és próbáltuk egyszerre 4-en bekeríteni. Aztán végül anya fogta meg és tette be a dobozba őt. Hogy én mennyire megijedtem! Nagyon örültem, hogy meg lett. Tanulság: többet nem legelsz hülye malac! Talán ma tudok hozni néhány képet de nem biztos... elég meleg van! :/ mindenki rejtőzködik.
|