2013 márciusában, amikor ideköltöztünk eléggé el voltam foglalva a pakolással, de amikor reggelente mentem suliba, mindig láttam 2 kóbor kutyát. Elkezdtem etetni őket, aztán egyre szelídebbek lettek és mivel állandóan a kapunk előtt feküdtek, míg nem volt itthon nevelőapám – aki állandóan morgott, hogy beengedek minden kóbor jószágot a házba, persze engem, egy cseppet sem érdekelt a véleménye – addig mindig beengedtem őket. Mindkettő lány volt, keverékek. Az egyik egy kistermetű, barna-fekete németjuhász keverék, a másik egy fekete kutyus fehér zoknikkal. A németjuhász Nelly, a zoknis Hómancs lett. Mivel nevelőapám rájött, hogy felesleges felvennie velem a harcot, végre akkor is beengedhettem őket, amikor otthon voltak ők is. Aztán rájöttünk, hogy Nelly terhes és nemsokára kölykei lesznek. Féltünk, hogy kiderül majd, hogy Hómancs is nemsokára szülni fog, de nem… sajnos ő beteg lett, valaki megmérgezte őt. Szerencsére felajánlották, hogy elviszik őt a közeli menhelyre és meggyógyítják. Persze anya erről nekem nem szólt és úgy jöttem haza suliból, hogy Hómancs már nem volt ott. Ezek után elég szomorú voltam, de aztán kinéztünk a menhelyre és sétáltattam őt, valamint ha másik kutyát sétáltattam, nagyon mérges volt. Nem sokáig volt bent, ugyanis a 3. látogatásnál már nem sétáltattam, remélem boldog gazdis éveit éli. Tehát miután egy nap rájöttünk, Nellynek már nincs nagy hasa, elkezdtük keresni a kölyköket. Egyszer még követtem is azon a keskeny ösvényen keresztül, ami az erdőbe vezet ki a kertünkből, de nem találtunk rájuk. Aztán eltelt egy kis idő, és gyanakodtunk rá, hogy az 1-el arrébb levő házba lehetnek a kölykök, ezért át is mentünk egyszer és meg is láttuk a 3 kisfiút, akik már nem is voltak olyan kicsit, mert igazán termetesek lettek. Áthoztuk, nevelgettük őket. Aztán megjelent a kertbe egy nagytermetű, fekete keverék kutya, szörnyű állapotban, tele volt kullanccsal és bolhával. Őt is elkezdtük gondozni, mígnem Nellynek nem lett emlőgyulladása és újra a menhely segítségét kértük, ugyanis már nem is igazán tudtunk eltartani 5 kutyát. Elvitték a fekete kutyust és Nellyt is, a kölykök pedig maradtak. Miután anya azt mondta, csak egyet tarthatunk meg, tesómmal kiválasztottuk a legducibb, legjátékosabb kiskutyát, Romit, a másik 2-t Nyafit és Morgit elajándékoztuk.
Azt akartam, hogy Rommel tudjon trükköket, ne féljen a póráztól és a nyakörvtől, hogy elmehessünk együtt futni, vagy csak sétálni. De anya és mama azt mondta, hogy bőven elég mozgástér neki a kert, ezért egy ideig nem volt nyakörve, ami miatt egy kicsit utálja most ezeket a cuccokat, mellesleg nem is lehet őt sétáltatni, mert a pórázt nem tűri meg. De ezen kívül rengeteg trükköt tanult meg, köztük az ül!;pacsi!;fekszik!;hempereg!;gyere!;maradj! parancsokat. Imád játszani, főleg labdázni és kergetőzni. Nem mondanám, hogy valami kényes kutya, hisz mindent megeszik, amit éppen elé teszünk, nagyon jó húsban is van! Azonban rengeteget mozog, szeret szaladgálni a kertben, az erdőben, előszeretettel járkál a szomszédban is, és lopja a játékokat – aminek a szomszéd már kevésbé örül. Ő is elég strapabíró, egyszer volt beteg komolyabb szinten, mikor 1 éves volt megmérgezték, de szerencsére sikerült meggyógyítani és az óta is virgoncan áll ki a kórokozókkal szemben. Gyengepontja, hogy igen barátságos, ezért mindenkit beenged szinte, csak a postást és az utánfutós autókat ugatja meg. Amúgy ha nagyon halkan beosonok suli után, ő pedig alszik, észre se veszi, hogy bementem. Tehát eléggé lusta és nem valami éber, de bízunk benne, hogy egy betörőre azért majd figyelmeztet minket.