My favorites - Állatszálló! :)
Egérfogó


Egérfogó egy nagyon öreg, fekete-fehér szomszédmacska kiscicája volt. Ennek a szomszédmacskának cirka 12 éve alatt közel 40 kölyke volt, így elmondhatjuk, hogy Egérfogó családja eddig a legnépesebb. Fogalmam sincs, hogy pontosan mikor született, azonban, elég fura, hogy találtam egy fényképet, amikor anyukám olyan 13-14 évesen le van fényképezve egy cicával, aki teljesen ugyanúgy nézett ki, mint Egérfogó, még a tartása is teljesen az övére hasonlított. Bár az lehetetlen, hogy Egérfogó több, mint 20 évet élt volna, ugyanis 9 évesen, utolsó fialása után pár nappal, 2014.09.05.-én eltűnt. Már az utolsó hetekben nagyon lefogyott, elég rosszul nézett ki, betegesen és tudtuk, hogy lassan eljön az ő ideje is. Mint a legtöbb cicám, ő is eltűnt, amit talán még a jobbik eset, mint ahogyan az anyja ment el. Őt sajnos egy ”figyelmetlen” kamionos ütötte el, aztán ment tovább. Egérfogó volt egyébként a kedvenc cicám, pedig nekem már rengeteg macskám volt, főleg amik mamánál születtek. Ő olyan kis aranyos, szelíd, könnyű, törékeny, hűséges, hisz sosem kóborolt, szerető és gondoskodó anyuka, játékos, elbűvölő és fotogén volt. Valamint többek között, rendkívüli vadász is, mint azt a neve is sugallja. Még kicsi voltam, amikor mamáéknál játszva, láttam őt kimenni a kertbe, majd hallottam egy nagy visítást. Aztán meg láttam, ahogy elkapja a kis egeret, aminek én nagyon nem örültem, hiszen már akkor is nagyon nagy állatvédő voltam. Úgyhogy fogtam egy teniszütőt, ami éppen a kezem közelébe volt, és addig piszkáltam vele Egérfogót, míg elengedte a kisegeret, aki szerencsére még nem sérült meg túlságosan, így elbírt menekülni. Persze a cica nagyon morcos volt, hogy futni hagytam az ő vadászzsákmányát, de ez után az esemény után, kapott egy nevet, és ez örökre megmaradt, mint a tulajdonsága is csak a vadászköre bővült, ugyanis még rengeteg madarat, egeret, patkányt, gyíkot és siklót kapott el. Kedvenc emlékem, amikor annyira dörgölődzött a székhez, hogy leesett róla, de ő mit sem törődve ezzel, tovább hempergett a földön. Kedvenc eledele a csirkés konzerv volt, valamint imádta a tésztákat. Kedvenc fekvőhelye a kertben levő pad volt, valamint a terasz korlátja. Szívesen sétált a kertben, de leginkább a hasát sütette a napon, vagy bent melegedett a kályha mellett, évszaktól függően. Minden apró ajándéknak nagyon örült, például a karácsonyi ajándékommal is sokat játszott, valamint azzal a rózsaszín kis bojtocskával is. Ő volt az egyetlen cica, aki megtűrte a háznál a kisgyerekeket is, sőt nagyon szerette őket, hagyta, hogy simogassák és élvezte. Ő ritka jó cica volt, és örülök, hogy 9 évig kitartott mellettünk. Remélem, hogy most jól van, bárhol is legyen.

 
Térkép
http://25.media.tumblr.com/tumblr_m61ifhz91i1qhy6c9o7_400.gif

 
Mi ez?

Üdvözlehelletem! Az oldal ahová most tévedtét az állataimról szól. Macskaországban 4 cicám él és virul :) Mio, Mao, Pimpy és Kesztyűcske. Kutyafalvában 2 lakos van. Tappancs és Rommel. Ki-városban azok a lakosok élnek, akiknek nem én vagyok a gazdija, de közel állnak hozzám :) A képtárban és a médiában a régi fényképeket és videókat találjátok. Az újakat FACEBOOK és YOUTUBE oldalamon találjátok. A temetőben megemlékezünk azokról az állataimról akik már nem lehet közöttünk :( Rágcsáliában egy tengerimalac lakik, Röfi. Deguúton egykor egy gyönyörű degupár lakott Jázmin és Aladdin, de ők már nem lehetnek itt. A vicces képekben pedig szerkesztett képeket találtok :) A hírekben találhatóak a napi hírek!! :) Jó szórakozást!

   

 

 
Csacsogda
 
Mijáóóó!! Ezek itt a chatszabályok kedves idetévedt látogató! Ha megjegyzést teszel az oldalról, akkor azt kultúráltan mond el! Ha valami nem tetszik elmondhatod, de mivel ez nem olyan oldal, hogy fogadok ,,nem tetszik!" beszólásokat ezért felesleges :) Ennyi lenne csupán a mondanivalóm. A ropogtatnivalókban mindig van/lesz hely. Jó csacsogást! ;) Illetve, ne légy csupasz, válassz magadnak arcot ^^ ITT


 
 
 
 
 
 
 

 
 

 
 
Jutalomfalatok

 

Ropogtatnivalók
Indulás: 2012-07-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon