Rofus egy tengerimalac volt... gyönyörű barna és fehér, kedves és mindég kíváncsi állat. Szerette tömni a hasát, és játszani velem. Nem sokat tudtam vele lenni a suli miatt. 2 hónaposan került hozzánk, őt egy vásáron vettem a saját pénzenből. Nagyon szerettem vele beszélgetni, ő mindig meghallgatott. 2012-ben február elején nagyon megfázott. A hasa ment, a szeme be volt gyulladva, és a szeme körül a szőr csomóban hullott ki. 2012.02.26-án vasárnap Rofus állapota rosszabb lett. A homlokán lévő fehér kis csíkon, vérvörös var állott. Hátán egy kis részen szőre ki volt hullva, és dudoros kinövések keletkeztek rajta. Tudtam, hogy nincs esélye a túlélésre. Délután anyu kitakarította a ketrecét. Azt hittem csodát látok, mikor Rofus elkezdett szaladni, és játszott volna. De annyira lesoványult, hogy féltünk, hogy bármelyik percben eltörhet valamelyik csontja. Nem sokkal később a konyhába mentem a ketrece felé, és éppen joghurtot készültem hozni a nővéremnek. Mikor megláttam, hogy Rofus a ketrecben fekszik. Nem lélegzett, a szeme nyitva, és már nem látott semmit. Hiába könyörögtem, hogy ne halljon meg, ne hagyjon itt... Túl késő volt. Leültem a ketrece elé, és egy órás siralomba borultam. Bámultam a holttestét, és csak sírtam. Miért pont ő halt meg? Miért nem egy gyilkos, aki megérdemelte volna? Bár tudtam, hogy a sírás már nem hozhatja őt vissza, nem bírtam megállni, hogy ne sírjak. Nem kaptam levegőt, és nem bírtam megnyugodni. Rofus örökre elaludt. 2012.02.26-án vasárnap délután négy óra körül, Rofus 9 hónaposan náthában, és elgyengültségben elhunyt. Jobb is így... Rofus már hetek óta szenvedett a betegségben. Rofus... ha füledbe jut ez az üzenet, kérlek emlékezz rám. A gazdádra, aki nagyon szeretett, és mindig emlékezni fog rád idebent... a szívemben. Lehet lesz más állatom, de téged senki nem kárpótolhat... és senkire nem fogok úgy tekinteni mint te... mert te voltál az én legkedveltebb rágcsálóm. Mindig szeretni, és emlékezni fogok rád... és ha nem lettem volna veled eleget, vagy valami rosszat tettem volna, kérlek bocsáss meg. Remélem nem csak én élveztem a játszadozást, a beszélgetést, és te is viszont szerettél. Ez a 7 hónap gyönyörű idő volt veled... sajnálom, hogy nem volt időm elköszönni, és nem lehettem többet veled. Azt is, hogy ilyen fiatalon meghaltál. Bocsáss meg, és emlékezz rám! És ha meghalok, az első az lesz, hogy megkereslek, és a fellegekben örökre együtt lehetünk újra!