My favorites - Állatszálló! :)
Samy

http://kepfeltoltes.hu/150709/2012-08-1315.51.13_www.kepfeltoltes.hu_.jpgSamy egy kölyökdegu volt, aki 2012.07.02.-án született. 6, később 5 testvérével együtt boldogan játszottak, ettek, ittak. Mígnem meg nem történt a baleset. Mikor megszülettek áttettük őket egy másik ketrecbe, aminek az oldalát Aladdin kirágta, ezért őt nem akartuk bele tenni, nehogy kimásszon, arra gondoltunk, a kicsik úgysem érik fel, Jázmin pedig úgyse mászik ki. Ez így volt egészen addig, amíg a kölykök nem nőttek meg, és nem kezdtek el virgoncan nekiindulni a világnak. Vagyis csak egy kölyök volt így… Samy, a merész, apja-fia kölyök. Kimászott a lyukon át, mikor nem voltunk itthon. Elég meleg volt 2012.08.19.-én, amikor ez történt, ezért a terasz ajtóm ki volt nyitva. Sajnos nem gondoltunk arra, hogy ez milyen felelőtlen és hülye gondolat, de már késő volt, Samy lelépett. Nem tudtam másra gondolni, nehezen aludtam el… tettem ki kaját a szoba közepére, próbáltam csalogatni, de semmi nyoma sem volt. Ekkor már tudtam, hogy az történt… Beletörődtem, hiszen egy ilyen kis állat, azt a 7-8 méter magasságot nem élhette túl, na meg Rommel előtt tuti nem surrant el csak úgy. Pedig de, így volt és ezt bárcsak hamarabb felfogtam volna, hogy Samy egy igazi túlélő kalandor volt. Sajnos nem vettem észre időben, hogy az udvar közepén álló szénakazalban Romi elég sokat szimatolt, vagy inkább csak nem kerítette neki nagy jelentőséget, mert eluralkodott rajtam a szomorúság. Aztán délután Romi hozott nekem egy kis egérféleséget. Samy volt az… biztos vagyok benne, hogy egész éjszaka a szénakazalba bújt meg. Nagyon bátor voltál Samy! Nyugodj békében!

 
Térkép
http://25.media.tumblr.com/tumblr_m61ifhz91i1qhy6c9o7_400.gif

 
Mi ez?

Üdvözlehelletem! Az oldal ahová most tévedtét az állataimról szól. Macskaországban 4 cicám él és virul :) Mio, Mao, Pimpy és Kesztyűcske. Kutyafalvában 2 lakos van. Tappancs és Rommel. Ki-városban azok a lakosok élnek, akiknek nem én vagyok a gazdija, de közel állnak hozzám :) A képtárban és a médiában a régi fényképeket és videókat találjátok. Az újakat FACEBOOK és YOUTUBE oldalamon találjátok. A temetőben megemlékezünk azokról az állataimról akik már nem lehet közöttünk :( Rágcsáliában egy tengerimalac lakik, Röfi. Deguúton egykor egy gyönyörű degupár lakott Jázmin és Aladdin, de ők már nem lehetnek itt. A vicces képekben pedig szerkesztett képeket találtok :) A hírekben találhatóak a napi hírek!! :) Jó szórakozást!

   

 

 
Csacsogda
 
Mijáóóó!! Ezek itt a chatszabályok kedves idetévedt látogató! Ha megjegyzést teszel az oldalról, akkor azt kultúráltan mond el! Ha valami nem tetszik elmondhatod, de mivel ez nem olyan oldal, hogy fogadok ,,nem tetszik!" beszólásokat ezért felesleges :) Ennyi lenne csupán a mondanivalóm. A ropogtatnivalókban mindig van/lesz hely. Jó csacsogást! ;) Illetve, ne légy csupasz, válassz magadnak arcot ^^ ITT


 
 
 
 
 
 
 

 
 

 
 
Jutalomfalatok

 

Ropogtatnivalók
Indulás: 2012-07-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM