Hopp egy törpenyúl volt... nagyon szép szürkés, leányka, lelógó fülekkel, nagyon édes fekete szemekkel, és cuki orrocskával. Sajnos a kettőnk kapcsolata nem tartott sokáig… Őt is, mint a legtöbb állatomat, az Állati jó vasárnap nevű rendezvényről kaptam. A 2. nyuszim volt, az elsőt el kellett ajándékoznunk, de reménykedtem benne, hogy még lesz törpenyulam, ugyanis nagyon a szívemhez nőttek. Mikor megláttam őt, azonnal megtetszett és úgy gondoltam, hogy muszáj hazavinnünk. Miután hivatalosan is az enyém lett, betettük őt a ketrecbe, adtam neki enni, inni és mivel nem bírtam már tovább, ki vettem játszani. Nagyon szerettem vele játszani. Mikor kivettem mindig össze-vissza szaladgált, szerette, ha simogattuk, és sosem ment vissza szívesen a ketrecbe, ilyenkor mindig csikart és harapott. 3 hónapot volt nálunk csupán, amikor is suliból hazaérve anya lekiáltott a kertbe, hogy jöjjek fel. Aztán az ajtóba érve azt mondta, ne sírjak. Már akkor tudtam, hogy valami történt Hoppal. Mivel meleg volt, mindig kitettük őt egy kicsit a teraszra az árnyékba. Arra gondoltam, hogy leesett a magasból, hisz akkor nagyon fújt a szél. De nem… ott volt elterülve, a nyaka csupa víz volt, a szőre összetapadt és mellette volt az uborka. Ki hitte volna, hogy egy édes nyuszit a falánksága visz a sírba? Hibásnak éreztem magam, amiért felelőtlenül bántam vele, és nem figyeltem eléggé az étrendjére. Remélem megbocsájtott nekem… Sok ideig tartott még feldolgoztam, elhatároztam, hogy nem is lesz másik nyulam többet, mert Hopp is miattam halt meg. Sokat sírtam, és jártam ki a kis temetőbe is. Eltemettük őt Rofus mellé. Nyugodj békében, kislány!